Regisztráljon most!
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Sport arrow A Real Madrid Villára hajt?
A Real Madrid Villára hajt? Nyomtatás E-mail
2008. július 26. szombat 17:20
A Real Madrid labdarúgócsapata megpróbálja majd megszerezni David Villát, amennyiben nem sikerül leigazolnia Cristiano Ronaldót.

Spanyol lapinformációk szerint a Manchester United portugál támadójának szerződtetési terve egyelőre holtpontra jutott, legalábbis nem állnak jobban a dolgok, mint pár hete, Bernd Schuster, a fővárosi alakulat vezetőedzője ugyanakkor türelmetlen, sürgeti megfelelő támadó, illetve középpályás megszerzését. Az elmúlt időszakban a hamburgi holland Rafael van der Vaart, valamint az Arsenalban játszó spanyol Cesc Fabregas neve merült fel, legutóbb pedig Villáé.

Az As című lap szerint az ő átcsábításának van realitása, már csak azért is, mert klubja, az FC Valencia anyagi gondokkal küzd, márpedig az Európa-bajnokság gólkirályának árát 40 millió euróra becsülik. Ugyanakkor Villa madridi szerepvállalása egyelőre nincs napirenden, Vicente Soriano, a Valencia új elnöke ugyanis kijelentette nem adja el a támadót, s ha mégis megváltoztatná álláspontját, még mindig ott lenne az FC Barcelona is, amely szintén szívesen alkalmazná Villát.

Az elsőszámú jelöltért, Cristiano Ronaldóért egyébként akár 85 millió eurót is kifizetne a Real Madrid, a spanyol lapok azonban az utóbbi napokban már korántsem olyan határozottak az ügy sikerét illetően, mint korábban voltak.

Forrás: stop.hu


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
22°C 16°C
17°C 2°C
19°C 15°C
20°C 20°C
20°C 18°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A sport rovat hírei
2012. január 05. csütörtök 15:16
Szerdán nem tudott javítani az összetett táblázatban elfoglalt pozícióján Gyenes „Mani” Emanuel, így négy nap után is a 23. helyen áll a 2012–es... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 23.. május 24.
EUREUR4.45874.4587=
HUF100 HUF1.47341.4734=
USDUSD3.52723.5272=
XAUXAU176.2413176.2413=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés