|
Negyvenhárom ország több ezer sportolója csapott össze a hétvégén Komlón a Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokság rövid távú döntőjében. A legidősebb futó idén egy 97 éves finn úriember volt.
A nagyszabású versenyen a több mint 3500 35 év feletti sportoló a világ szinte minden tájáról,összesen 43 országból állt rajtvonal mögé. A versenyzők a szilvási startot követően a kenderföldi lakóterületen, az arborétumban, a Bányász - parkban és a belváros utcáin,a piros-fehér bóják által meghatározott pályán,de kötetlen útvonalon futották végig a versenyt. A kategóriánként különböző távú és szintkülönbségű pályák teljesítése után, az indulók Komló fő utcájára fordulva érkeztek a célegyenesbe,ahol több ezer néző előtt tették meg az utolsó métereket.
A mezőny doyenje a 97 esztendős finn Erkki Luntamo volt, nem sokkal elmaradva tőle a PVSK színeiben induló Medovárszky László, a maga 92 esztendejével, míg a hölgyek között a 90 éves svéd Astrid Andersson tartotta a korrekordot.
A világbajnokság rövid távú versenyének eredményhirdetésére a Városház téren került sor, ahol a díjakat Monspart Sarolta, egykori világbajnok, Polics József, Komló polgármestere és dr. Kiss Endre, a szervezőbizottság elnöke,versenyigazgató adta át dobogósoknak.
|