Regisztráljon most!
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Tudomány arrow Eltanulják egymástól a halászati trükköket a delfinek
Eltanulják egymástól a halászati trükköket a delfinek Nyomtatás E-mail
2011. szeptember 04. vasárnap 00:26
Ausztrália nyugati részén egyes delfinek szárnyascsigaházakból rázzák ki maguknak a halat, és úgy tűnik, hogy az általuk alkalmazott trükk terjedőben van.

A perth-i Murdoch Egyetem kutatói 2007-ben fényképezték le először az említett viselkedést. A fényképek tanulmányozásával derült csak ki, hogy a delfinek azért rázzák a csigaházat, hogy szájukba essen a benne rejtőző hal - közölte a Yahoo hírportálja. 

Ezt követően átvizsgálták a Cápa-öböl keleti részének delfinjeiről rögzített, csaknem 30 éves adatsort. Huszonegy éven belül mintegy fél tucatszor dokumentálták a "csigarázást". Saját megfigyeléseik során ugyanakkor a kutatók legalább hét alkalommal látták ugyanazt a trükköt alkalmazni három hónapon belül. 

Bár egyelőre még csak találgatni lehet, felettébb gyanús, hogy míg régebben 21 év kellett 6-7 megfigyeléshez, most három hónap is elegendő volt ugyanennyihez. Valószínűsíthető, hogy a viselkedés mind több állatra átragad.

A Cápa-öböl delfinjei két másik egyedi vadásztechnikával is felhívták már magukra a figyelmet korábban. Az egyik, hogy rövid időre partra vetődnek, hogy megfogják az előzőleg kifelé terelt halat, a másik pedig, hogy kúpalakú szivacsdarabot helyeznek a fejükre álcázásképp, amikor a tengerfenéken keresnek táplálékot.

Az utóbbi két viselkedésforma azonban "vertikálisan", anyáról lányára adódik tovább. Az új, csigaházas módszerben az a furcsa, hogy valószínűleg "horizontálisan" is terjed. Erre egyrészt fokozódó gyakorisága utal, másrészt az, hogy az idén olyan egyedeknél is megfigyelték, amelyek "barátai" produkálták ugyanazt egy vagy két évvel korábban.

Következő lépésként a kutatók arra szeretnének választ kapni, hogy előre tervezett, tudatos eszközhasználatról van-e szó, vagy csak találomra rázogatják meg a csigaházakat a delfinek. Ha például kihelyeznének egy sor lefelé néző csigaházat, a delfinek pedig másnapra megfordítanák azokat, hogy vonzó búvóhelyet jelentsenek a halak számára, az már elég bizonyíték lenne az előbbire.

Forrás: stop.hu



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
25°C 15°C
18°C 2°C
21°C 18°C
23°C 22°C
20°C 21°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A tudomány rovat hírei
2012. január 27. péntek 20:39
Először állított elő mágnesre reagáló szappant egy nemzetközi kutatócsoport. A szappan és minden olyan anyag, amelyet feloldottak vele, könnyedén eltávolítható mágneses... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 23.. május 24.
EUREUR4.45874.4587=
HUF100 HUF1.47341.4734=
USDUSD3.52723.5272=
XAUXAU176.2413176.2413=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés