|
Különösen viselkedik az első holdraszálló |
|
|
|
| 2009. július 17. péntek 16:00 |
Neil Armstrong, aki elsőként tette le lábát a Hold felszínére 1969. július 20-án, nem kíván részt venni a NASA rendezte negyvenéves jubileumi ünnepségen. A tartózkodásáról híres asztronauta továbbra is kerüli a nyilvánosságot.
 Neil Armstrong - az egyetlen fotó róla a Holdon
Amilyen híres Neil Armstrong aranyköpése, hogy "kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek", ugyanolyan ismert tartózkodása, szégyellősége is. Armstrong rendkívül ritkán nyilatkozik, és 1994 óta egy árva autogramot sem adott senkinek. Ezzel magyarázható, hogy nem vesz részt a NASA rendezte negyvenéves jubileumi ünnepségen július 20-án, hétfőn. De nem ad interjút, és fénykép sem készülhet róla ebből az alkalomból. Vasárnap ugyan tart egy előadást, de állítólag a holdraszállásról nem fog beszélni.
Armstrong életrajzírója, James Hansen szerint Buzz Aldrin volt közelebb az ajtóhoz az űrhajóban, és őt illette volna meg, hogy elsőként lépjen ki a Holdra, ám ezt a szabályt valószínűleg azért változtatták meg, mert a NASA vezetői úgy gondolták, Armstrong lelkileg jobban el fogja tudni viselni a világhír súlyát, s nem fog semmi kínosat mondani a küldetésről vagy a NASA-ról.
 Neil Armstrong - jobbra Buzz Aldrin
Úgy tűnik, a döntés indokolt volt, mert Armstrong azóta is visszafogott életet él, ezzel szemben Aldrin közismerten alkoholizmussal és depresszióval küszködött, ráadásul vehemens személyiség, aki szereti felhívni magára a figyelmet, egyszóval Armstrong tökéletes ellentéte. Legutóbb például Snoop Dogg rapperrel készített egy számot, amely a Holdról szól, de bőszen reklámozza Magnificient Desolation (Fenséges sivárság) című, az évfordulóra időzített önéletrajzát is. A NASA egyébként 2020-ra tervezi az újabb holdraszállást.
Forrás: Stop.hu
|