| 2008. október 07. kedd 08:04 |
Az amerikai űrturisztikai vállalat, a Virgin Galactic elnöke, Will Whitehorn bejelentette, hogy nem lesz szex a magánűrhajón, és elmondta azt is, hogy a cég pornófilm forgatására is ajánlatot kapott egymillió dollárért, ám ezt kategorikusan elutasították.
A Virgin Galactic 2009 végétől vagy 2010 elejétől fog űrutakat megvalósítani magánemberek számára a White Knight 2 és a Space Ship 2 nevű űrhajóival Új-Mexikóból.
 A turistaűrhajó, a Space Ship 2 fantáziarajza Számos jelentkező van a 200 ezer dolláros űrutazásokra, és szintén sokan ábrándoznak arról, hogy elsőként vagy az elsők között próbálják ki az űrszexet. Az út összesen ugyan két óráig tart majd, de a világűrben mindössze öt percet fog tölteni (a Földtől mintegy 100 kilométerre) a Space Ship 2, amely egy idő után leválik hordozó járművéről, a White Knight 2-ről.
Egy cég egymillió dollárt ajánlott a Virgin Galacticnak, ha gyors pornót készíthet az űrhajón, ám az űrturisztikai vállalat - mint elnöke, Will Whitehorn nyilvánosan is közölte - ezt a bőkezű és izgalmas ajánlatot határozottan visszautasította.
Eddig 280 leendő utasa van a cégnek, s ők összesen 40 millió dollárt már be is fizettek.
Forrás: STOP
|