|
Új lakó a naprendszerünkben - eddig ismeretlen holdat talált a NASA |
|
|
|
| 2011. július 21. csütörtök 13:34 |
|
Új, a Pluto körül keringő hold felfedezését jelentette be a NASA július 20-án. Az újdonsült égitest ideiglenesen a P4 névre hallgat.
A törpebolygó frissen felfedezett kísérőjét a Hubble űrtávcső széles látószögő kamerájának június 28-i felvételén találták meg először. A Plutotól körülbelül 59 ezer kilométerre keringő hold átmérője feltehetőleg 13 és 34 kilométer közötti, pályája a fagyott bolygó két másik holdja, a Nix és a Hydra között helyezkedik el. Az utóbbi kettő égitestre csak néhány éve találtak rá a tudósok. Magát a Plutot is csak 1930-ban fedezték fel, legnagyobb holdját, a Charont pedig 1978-ban.
 A Pluto-rendszer és a P4
A Pluto-rendszert a tervek szerint 2015-ben figyelik meg közelről. 2001-ben ugyanis a NASA elindította a New Horizons küldetését, ennek keretében 2006. január 10-én egy szondát indítottak a Cape Canaveral űrrepülőtérről. A szonda tervezett utazási ideje 9 és fél év, a Pluto és a Charon mellett 2015. július 14-én repül el, de a P4 felfedezésével egy újabb alanya is lesz a megfigyeléseknek.
|