|
Bazi nagy hiba volt Kínának Olimpiát adni |
|
|
|
| 2008. április 10. csütörtök 16:56 |
A megkérdezettek 70 százaléka gondolja így. Abban a kérdésben viszont sokkal inkább megosztott az Egyesült Államok közvéleménye, hogy Amerikának bojkottálni kellene-e a megnyitó ünnepséget: 48 százalék szerint igen, 33 százalék szerint nem.
Azok között, akik a bojkott mellett állnak ki, van, aki George Bush elnöktől, van, aki az amerikai olimpiai bizottságtól várja a távolmaradás bejelentését. Az amerikai közvélemény megítélése alapvetően a tibeti zavargások, a kínai hatóságok erőszakos fellépése nyomán változott meg: az amerikaiaknak egy éve még csak 39 százaléka ellenezte, hogy Peking rendezze meg az olimpiát.
Az amerikaiak 71 százaléka ugyanakkor úgy gondolja: merő képmutatás volna Washington részéről bármiféle bojkott, tekintettel arra, hogy Amerika mennyi mindent importál Kínából, és a két ország között viszonylag szoros a diplomáciai viszony.
Az amerikaiak 94 százaléka meg van győződve: a kínai hatóságok igyekezni fognak megakadályozni, hogy a nemzetközi sajtó Kínát rossz fényben állítsa be, és 78 százalék szerint Peking meg is akarja majd büntetni az ilyen tudósítások készítőit.
 Oroszlántánc San Franciscóban
Az amerikai városok közül San Franciscóban - ez az olimpiai láng világfutásának egyetlen észak-amerikai állomása - él a legnagyobb kínai közösség. A lakosság egyötöde kínai származású. A kínai közösség is megosztott: egy része büszke arra, hogy Peking rendezheti meg az olimpiát, mások, főleg fiatalok hete óta tüntetéseket szerveznek Tibet szabadságát követelve.
Forrás: Ma.hu
|