| 2008. április 11. péntek 12:28 |
Az Európai Parlament (EP) a pekingi olimpiai megnyitó ünnepség bojkottját javasolja az EU-országok vezetőinek abban az esetben, ha nem kezdődik párbeszéd a kínai hatóságok és a dalai láma között.
Az EP – a tibeti helyzettel kapcsolatban csütörtökön Brüsszelben elfogadott állásfoglalásában – felszólította a hivatalban lévő EU-elnökséget, hogy „törekedjen közös EU-álláspont kialakítására a kormány- és államfők, valamint az EU főképviselőjének az olimpiai játékok nyitóünnepségén való részvételére vonatkozóan, olyan fenntartással, hogy az eseményen az előbbiek nem vesznek részt, amennyiben a kínai hatóságok és őszentsége, a dalai láma között nem indul újra a párbeszéd”. Az már csütörtökön kiderült, hogy Németország képviseletében Wolfgang Schäuble belügyminiszter lesz a legmagasabb rangú politikus, aki ott lesz a játékokon. Ám maga a sportot is felügyelő miniszter sem a megnyitón vesz részt, hanem a versenyek közben utazik a kínai fővárosba.
 Dalai láma
A dalai láma egyébként a pekingi olimpiai játékok mellett foglalt állást Tokióban tartott sajtókonferenciáján. Tibet indiai száműzetésben élő spirituális vezetője közölte: támogatja, hogy Kína otthont adjon a világ leghíresebb játékainak. „Ugyanakkor a tibetieknek joguk van az erőszakmentes tiltakozáshoz. Senkinek sincsen joga azt mondani a Tibet szabadságát követelőknek, hogy fogják be a szájukat. Tibet egyik gondja éppen az, hogy nincsen szólásszabadság és az autonómia csak névlegesen létezik” – hangsúlyozta a dalai láma, aki szomorúságának adott hangot amiatt, hogy a pekingi kormány „demonizálja őt”.
Közben a kínai hatóságok bejelentése szerint terrorista csoportot lepleztek le, amely arra készült, hogy az augusztusi pekingi olimpia idején sportolókat és külföldi újságírókat raboljon el. A közbiztonsági minisztérium szóvivője azt is közölte, hogy az elfogott szélsőségesek támadásokat terveztek a külföldiek által kedvelt pekingi és sanghaji szállodák, továbbá kínai állami épületek és katonai létesítmények ellen is.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke közben leszögezte: annak ellenére sem rövidítik le az olimpiai láng útját, hogy mind európai körútján, mind San Franciscóban incidensek zavarták meg a rendezvényt. Az amerikai városban szerdán elmaradt a záróünnepség, a fáklyát rendőri őrizet mellett a nemzetközi repülőtérre szállították, ahol rövidesen felszállt vele egy repülőgép.
Forrás: Krónika
|