| 2010. április 12. hétfő 10:01 |
Az MDF elnöke elsőként a külső okokkal magyarázta pártja igen gyenge választási szereplését, majd miután rátért saját felelőssége taglalására, bejelentette: lemond az elnöki posztról.
 Dávid Ibolya Fotó: STOP/Horn Tamás
Annak a támadássorozatnak, amely a Magyar Demokrata Fórumot érte, ilyen következményei lettek - kezdte a 2,65 százalékos teljesítményt a külső tényezőkkel magyarázva az MDF elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelynek végén az újságírók nem kérdezhettek tőle, de rajta kívül az elnökség tagjai közül sem szólalt meg senki.
"Az a hisztérikus roham, amely akár az eljárási jogban, akár a különféle eljárásokban öltött testet, valamint az a két hónap, amelyben nem beszélhettünk a kampányunkról, nem vidéki utakra jártunk, hanem beadványokat fogalmaztunk, az akár ide is vezethet. Úgy ítélem meg, hogy pénz és média nélkül ennyit tudott a Magyar Demokrata Fórum teljesíteni" - sorolta tovább a konzervatív vezető a külső okokat.
Ezt követően önkritikus hangot megütve kijelentette: be kell nekik is ismerniük, hogy a lezajlott folyamatokban ők maguk is követtek el hibát, sőt saját maga is elismeri önnön felelősségét. Ezért bejelentette, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról. Ezt követően megjegyezte még: a győztesektől búcsúzóul mértéktartást és visszafogottságot kér, a veszteseknek pedig azt üzeni, hogy most ki kell sírni magukból az elmúlt időszak minden nehézségét, hogy a holnap az elemzésé, a holnapután pedig az újrakezdésé lehessen.
Forrás: Stop.hu
|