Regisztráljon most!
2012. május 24., csütörtök - Eszter, Eliza
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Világ arrow Fellegi: Jövő héten újabb magyar delegáció tárgyal Kínában
Fellegi: Jövő héten újabb magyar delegáció tárgyal Kínában Nyomtatás E-mail
2011. november 02. szerda 23:31
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerint Magyarországnak "új utakat" kell keresnie ahhoz, hogy elérje hosszú távú stratégiai gazdasági céljait, ezért igyekszik Kína, Oroszország és Ukrajna felé nyitni.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén a tárcavezető elmondta, ugyan Magyarország hagyományos szövetségesei az európai országok, de a gazdasági válság miatt más irányba is nyitnia kell. Kínával, Oroszországgal és Ukrajnával azért is fontos a kapcsolatok építése kormányzati szinten, mert ezekben az országokban az állam szerepe meghatározó a gazdaság irányításában, és jól működnek a gazdasági vegyes bizottságok, amelyeket ezekkel az országokkal közösen állítottak fel - tette hozzá.

Fellegi Tamás közölte, a jövő héten Kínába utazik a tárca delegációja, hogy kínai vezetőkkel, vállalatok és városok képviselőivel tárgyaljanak. Kiemelte, a tárgyalássorozat célja a júniusi budapesti kínai-magyar csúcstalálkozó döntéseinek konkretizálása. A miniszter emlékeztetett, akkori európai útján a kínai kormányfő az Egyesült Királyság és Németország mellett csak Magyarországot kereste fel, ez véleménye szerint a csúcstalálkozó külpolitikai jelentőségét mutatja.

A Kínával való együttműködés lehetséges területei a pénzügyek, a kereskedelmi kapcsolatok javítása és a közös befektetések, vagyis kínai cégek magyarországi és magyar vállalatok kínai befektetései - fejtette ki. Elmondta, Kína és Magyarország 2015-ig a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom megduplázását tűzték ki célként, és hangsúlyozta, hogy Kína a gazdasági válság ellenére reálisnak tartja ezt az elhatározást.

A miniszter az együttműködés lehetőségei között említette a magyarországi vasúthálózat fejlesztését, egy magyarországi logisztikai központ létrehozását, a vízminőség javítását Kínában és az egyetemek közötti kooperációt. Fellegi Tamás szerint a járműgyártásban is kapcsolatokat lehetne kiépíteni az ázsiai országgal, ami a magyar kis- és közepes vállalkozásokat is segítené azzal, ha a létrejövő új gyárak beszállítói lehetnének.

A tárcavezető Ertsey Katalinnak (LMP) az emberi jogok és a környezetvédelmi kérdések számonkérésére vonatkozó kérdésére úgy válaszolt, a két ország közötti kapcsolatok alapja, hogy nem avatkoznak bele egymás belügyeibe. Ugyanakkor Magyarország az EU tagállama, így ha egy unión kívüli vállalat itt akar megjelenni, be kell tartania a vonatkozó uniós szabályokat - hívta fel a figyelmet.

Szabó Vilmos (MSZP) felvetésére Fellegi Tamás közölte, nem a kormányváltás után kezdtek nyitni Kína felé, Orbán Viktor ugyanis korábban még ellenzéki politikusként, mint a Fidesz vezetője, ellátogatott Kínába. 

Forrás: stop.hu



Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
25°C 17°C
23°C 1°C
26°C 21°C
18°C 24°C
23°C 24°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A világ rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:14
(MTI-Press) - Amazónia esőerdőinek vastag rétege alatt sokáig rejtőzködő titkot tárt fel egy véletlen: több száz méter átmérőjű, hibátlanul megtervezett geometriai ábrákra... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 23.. május 24.
EUREUR4.45874.4662urcare cu 0 lei
HUF100 HUF1.47341.4905urcare cu 0 lei
USDUSD3.52723.5538urcare cu 0 lei
XAUXAU176.2413177.9481urcare cu 0 lei
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés