Regisztráljon most!
2012. május 25., péntek - Orbán
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Világ arrow Május 22.: Isten csodája
Május 22.: Isten csodája Nyomtatás E-mail
2009. május 23. szombat 03:00
Létrejött az egységes Magyar Református Egyház – ezrek ünnepelték Debrecenben.

Image

– A magyarigazolvány kiadása óta ilyen jelentős lépés nem történt a magyar nemzet szimbolikus és azon túlmenő egységének kifejezésére – hivatkozott Sólyom László köztársasági elnök üdvözlő soraira, egyúttal köszönetet mondva az államfőnek Bölcskei Gusztáv püspök pénteken a debreceni Nagytemplomban, miután az aznap összeült Alkotmányozó Zsinat elfogadta az új egyházi alkotmányt, létrehozva ezáltal az egységes Magyar Református Egyházat. Az egységet kimondó egyházjogi alapdokumentumot a magyarországi, a kárpátaljai, a délvidéki az erdélyi és a partiumi részegyházak képviselői írták alá; a szlovákiai részegyház nem csatlakozott, de kinyilvánította együttműködési szándékát. A zsinati ülést követő sajtótájékoztatón Fazekas László szlovákiai püspök ez utóbbit egyháza sajátos kétnyelvűségével magyarázta, valamint azzal, hogy mindemellett szerettek volna egységes szervezetként csatlakozni a Magyar Református Egyházhoz. Továbbá, szerettek volna példát mutatni arra nézvést, hogy tiszteletben tartják egyházuk szlovák kisebbségét, remélve, hogy a szlovákiai magyarok is hasonlóban részeltetnek. Bölcskei Gusztáv püspök jelezte: korábban is egyértelművé tették, hogy a szlovákiai református egyház józan és bölcs döntésének tartják ezt a lépést ebben a helyzetben.

Image

Pap Géza erdélyi püspök többek között kifejtette: május 22-e Erdély számára Isten csodája. Kós Károly gondolatait tovább fűzve elmondta: május 22. nyitott egy ajtót számukra, amit senki be nem zárhat. Ezért a csodáért adnak most hálát. Hozzátette: a közösség megélése gyógyírt hoz sebeikre; ennek az egységnek a megvalósulása maga a beteljesedés, Bocskai sokat idézett végrendeletében a magyarországi és erdélyi hívek egymás között való egyezsége óhajának is megfelelve.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megbízott püspöke a következő gondolatokat fogalmazta meg az egyházegység kapcsán: „Újabb lehetőséget kaptunk, újabb küszöb van, amire ráléphetünk. Ebben nem fogunk megbotlani, hanem új lehetőségeket ad, mert átlépjük. Nagyon sok csábítás van körülöttünk, sok ágaskodó erő szeretne szétfeszíteni minket. Nekünk ebben kell megtalálnunk, hogy hogyan lehet Jézus és egymás kezét is megfogni. Az ilyen erőkkel szemben legyen holnapunk és jövendőnk.”

Forrás: Erdély Online

Kapcsolódó cikk:  Vége a szétszakítottságnak!





Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
19°C 16°C
19°C 2°C
19°C 16°C
17°C 19°C
17°C 16°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A világ rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:14
(MTI-Press) - Amazónia esőerdőinek vastag rétege alatt sokáig rejtőzködő titkot tárt fel egy véletlen: több száz méter átmérőjű, hibátlanul megtervezett geometriai ábrákra... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 24.. május 25.
EUREUR4.46624.4662=
HUF100 HUF1.49051.4905=
USDUSD3.55383.5538=
XAUXAU177.9481177.9481=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés