Regisztráljon most!
2012. május 25., péntek - Orbán
Keresés a cikkekben:
Főoldal arrow Világ arrow SZDSZ-es elnökválasztási csalás: nyolc ember ellen javasolnak vádemelést
SZDSZ-es elnökválasztási csalás: nyolc ember ellen javasolnak vádemelést Nyomtatás E-mail
2009. április 16. csütörtök 23:23
Befejezte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az SZDSZ 2007-es elnökválasztása ügyében. Akkor ugyanis felmerült a gyanú, hogy olyanok nevében is szavaztak, akik nem is voltak ott a közgyűlésen. A rendőrség nyolc ember ellen javasol vádemelést, neveket azonban nem mondanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) még tavaly februárban indított nyomozást az SZDSZ 2007-es elnökválasztása kapcsán magánokirat-hamisítás miatt. A feljelentés szerint ugyanis a liberális párt elnökválasztó közgyűlésén valakik hamis aláírással szavazócédulákhoz jutottak és azzal jogosulatlanul vettek részt a szavazáson. Olyan küldöttek nevében voksoltak tehát, akik nem is voltak ott a közgyűlésen.

A BRFK csütörtök délutáni közleménye szerint a nyomozás közben több mint ötven tanút hallgattak ki valamint okiratokat foglaltak le, hogy a bűncselekmény elkövetőit beazonosítsák. A dokumentumokon lévő aláírásokat, kézírásokat igazságügyi írásszakértő is vizsgálta. Végül kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A nyomozás befejeződött a rendőrség az iratokat átküldte az illetékes ügyészségnek. Nyolc ember ellen vádemelést javasoltak, egy gyanúsítottnál pedig a nyomozás megszüntetését javasolták.

A rendőrség most nem árulta el, hogy pontosan kik az érintettek. Korábbi hírek szerint azonban vannak köztük Borsod-Abaúj-Zemplén megyei SZDSZ alapszervezeti tagok.

Korábban egyébként az SZDSZ is vizsgálatot rendelt el, amit Jüttner Csaba, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke folytatott le. Ez megállapította, hogy a borsodi küldöttek közül többen azt állították, hogy történtek szabálytalanságok: T. Asztalos Ildikó a vendégek közül kért fel négy embert a szavazásra azért, hogy voksoljanak. Azt azonban, hogy ők szavaztak-e végül és ha igen, akkor kire adták le voksukat a szavazás titkossága miatt nem lehet eldönteni, így azt sem, hogy a szabálytalanság befolyásolta-e az elnökválasztás kimenetelét.

Forrás: HirTV


Legyen Ön az első hozzászóló
RSS hozzászólások
Új hozzászólás írása
Név:
E-mail cím:
Hozzászólás címe:
Hozzászólás:

Biztonsági kód* Code
Hozzászólás elküldése
 
Kapcsolódó anyagok
SZPONZORÁLT LINKEK
VIRTUS - Székelyföldi közösségi oldal!

Időjárás-jelentés
18°C 16°C
18°C 2°C
18°C 15°C
17°C 18°C
16°C 16°C
Horoszkóp
Mit üzennek a csillagok? - Olvasd el horoszkópodat!
Bak Vizöntő Halak Kos Bika Ikrek
Bak Viznöntő Halak Kos Bika Ikrek
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas
Magyarország a magyaroké!

VIRTUS - Titkos Tudás Tárháza!

A világ rovat hírei
2012. január 30. hétfő 21:14
(MTI-Press) - Amazónia esőerdőinek vastag rétege alatt sokáig rejtőzködő titkot tárt fel egy véletlen: több száz méter átmérőjű, hibátlanul megtervezett geometriai ábrákra... Bővebben
Valutaárfolyam
A Román Nemzeti Bank valuta-deviza árfolyamai
Pénznem május 24.. május 25.
EUREUR4.46624.4662=
HUF100 HUF1.49051.4905=
USDUSD3.55383.5538=
XAUXAU177.9481177.9481=
Új hozzászólások
arrow A romániai magyar pártok elkezdték népszámlálást előkészítő kampányukat - (Szabo Sandor) (1 hozzászólás)
arrow Rálőttek Batizon egy magyarországi edzőre - (Egy velemeny) (2 hozzászólás)
arrow A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad? - (rgq) (4 hozzászólás)
arrow Valentin napi szerelmi horoszkóp 2009 - (horváth noémi) (2 hozzászólás)
arrow A Bermuda-háromszög rejtélye - (én tomi) (15 hozzászólás)
arrow Digi TV: újabb gondok - (Dj Norbi x) (10 hozzászólás)
arrow Itt az univerzális vízhatlanító! - (Laszlo) (1 hozzászólás)
arrow A Google versenytársat szán a Facebooknak - (farkas margit) (2 hozzászólás)
arrow Agyba ültetett chip: már javában dolgoznak rajta! - (Csimbók Kriszti) (1 hozzászólás)
arrow Megháromszorozták a környezetvédelmi adó összegét: többe kerülnek a használt kocsik - (kovács enikö) (2 hozzászólás)
Partnereink:Hírkereső - Romániai magyar sajtószemle STOP STOP HírTV Autó-Motor Női Portál - a Nők birodalma Kuruc.info Hetek Online Bulváros Bihari Napló Paprika Rádió Diéta az egészségért!Zene.huNetBaby - Naponta új cikkekkel! Weborvos.hu - Online egészségügyi magazin greenfo - zöld iránytű a neten Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés