|
A határon túli állampolgárok választójogának szabályozása a 2010-es kormányváltást követően Magyarországon is aktuálissá vált. E jog gyakorlásáról igen nagy a bizonytalanság a kormányoldalon. Török Zoltánnak, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatójának elemzése igyekszik választ adni a kérdésekre.
Az a szisztéma, amelyik az állampolgárság mellett a helyben lakást is a szavazati jog feltételeként határozza meg, egyre inkább háttérbe szorul. Az állampolgárság stabilnak látszó pozícióit az Európai Unió fokozatosan lebontja azzal, hogy a településen élők számára - állampolgárságtól függetlenül - biztosítja a helyi választáson való részvétel jogát. Ezt a folyamatot sokan az állampolgárság nemzetközivé válásának egyik lépéseként értékelik.
Mivel minden állampolgárnak jogában áll szavazni, és a határon túl élőket is állampolgárnak tekintjük, így ebből következően a választójog gyakorlására nekik is lehetőséget kell adni. Lényegében ez az érvrendszer jelenik meg a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában, valamint az ENSZ migrációs munkavállalókról szóló egyezményében.
A választójog kiterjesztése a fokozódó nemzetközi elismertség mellett ugyanakkor néhány problémát is generál. Így például azt, hogy mely kérdések tartoznak a helyben lakókra, és melyek terjeszthetők pán-nacionális szintre, másként fogalmazva, kit kell a választójog alanyának tekintenünk: azt, akit kötelez, vagy azt, akit érint?
Erre a kérdésre az egyes államok eltérő választ adtak:
1. Az államok első csoportja csak az anyaországban lakóhellyel rendelkező, és csupán ideiglenesen távol lévő állampolgárok számára engedélyezi a jog gyakorlását (pl. Málta)
2. A második csoportba tartozó államok ugyan minden állampolgár számára biztosítják a szavazati jogot, ám annak gyakorlása csak az anyaország területén belül lehetséges (pl. Izrael, Törökország).
3. A harmadik csoportba tartozó országok csupán a távollévők szűk köre számára (pl. katonák, diplomaták, hallgatók) biztosít választójogot (pl. Írország, India, Zimbabwe).
4. A negyedik csoport államai csupán akkor teszik lehetővé adott országban a szavazást, ha meghatározott regisztrált szavazó gyűlik össze. Ilyen korlátozással él Szenegál (500 fő), Brazília (30 fő) és Bulgária (20 fő) is.
5. Az országok utolsó csoportja pedig nem csupán választójogot biztosít az állampolgároknak, hanem külön mandátumokat is biztosít számukra a törvényhozásban (pl. Horvátország, Franciaország, Olaszország, Portugália).
További kérdés, hogy a választójog mennyiben tekinthető széleskörűnek? Jelenleg 31 állam csak törvényhozási, 14 csak elnöki szinten, 20 mindkét esetben engedélyezi a jog gyakorlását. További 11 ország esetében mindez a referendumokon való részvétel lehetőségével is bővül, 6 állam pedig mindezek mellett a szub-nacionális választásokon való szavazást is engedélyezi. 33 további ország pedig egyéb kombinációt alkalmaz.
A kérdés megválaszolása természetesen az egyes országok választási rendszerének a függvénye is, így e téren többféle megoldással találkozhatunk:
1. Az első szerint a határon túli szavazók egy országos listára szavazhatnak, mint például Hollandiában (ahol a választási rendszer ugyancsak egy országos listát tartalmaz), vagy Irakban.
2. A második modell esetében a választókat szub-nacionális területekhez rendelik hozzá. E tekintetben két megoldás különül el: a választó vagy abban a választókörzetben szavazhat, ahol korábban lakóhellyel rendelkezett (a leginkább bevett módszer e modellnél, többek között az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Észtországban is alkalmazzák), vagy pedig speciálisan konstruált körzetekben szavazhatnak (mint pl. a főváros), amelyet Lengyelország, Fehéroroszország, és Lettország is alkalmaz.
3. A harmadik modell pedig önálló mandátumokat biztosít a határon túl élők számára (pl. Olaszország, Horvátország, Kolumbia).
A nemzetközi példák kellőképpen illusztrálják, hogy amennyiben túllépünk azon a dichotómián, hogy kell-e választójogot biztosítani a kettős állampolgároknak, akkor is számos eltérő megoldással találkozhatunk a kérdés szabályozását illetően. E sokféleség ugyanakkor a magyar törvényhozás számára is igen széles merítési lehetőséget kínál, és a magyar törvényhozók a politikai szándékok függvényében választhatják ki az általuk ideálisnak tartott modellt. A döntésnek ugyanakkor mindenképpen komoly hatásai lesznek a magyar politikára és a választási eredményekre.
| 
