A brit énekesnő harmadik sorlemeze csupa melankólia és nyugalom, a profizmus diadala az esendőségen. Sajnos. Egy magányos asztronauta lebeg az űrben, alatta a Föld kéklik - kozmikus izoláció süt a Safe Trip Home vagyis a Biztonságos hazaút című Dido-lemez borítójáról. Nemcsak azért formabontó ez az album, mert nem az énekesnő megkapó, kedves, még ha szépnek nem is egyértelműen nevezhető arcával adja el magát, mint az eddigi kettő, hanem mert zeneileg is mást kapunk, mint amit megszokhattunk.
Miért is szerethettük Didót ezidáig? Egyszerű, harmonikus dallamokkal operáló dalai rafináltak: az énekesnő simogató hangja a legnagyobb magától értetődöttséggel énekel bölcs, szabadsággal teli szövegeket. A szőke, békés tekintetű, érzékeny arcú lány főleg az első albumán, a No angelen (amely a címében is jelezte, más a látszat és a valóság) hökkentette meg a hallgatóit, mert arról énekelt, hogy is lehet az ember magányos egy kapcsolatban, mosolyogva közölte, hogy ő most bizony vadászni szeretne, s ugyanakkor a reménytelen szerelmesek vagy a frissen szakító paciensek is vigaszt találtak nála. A második album, a Life for rent egy szakítás után született, így ennek szabadságfoka kicsit kevesebb, de azért itt is találhatunk olyan dalokat-szövegeket, amely egy konzervatívabb párkapcsolati elveket valló hallgatónak meglepőnek tűnnek. Ráadásul Dido a szelídség meggyőző erejével dolgozik, angyali tekintetének hatására mindent elhiszünk neki. Egy szabad lány, akinek a szex a hobbija, mégsem olcsó, mégsem egy cafat, mégsem egy önző dög - mindez furának tűnik itt e kis országban, ahol a popszakma női résztvevői ennél sokkal sematikusabb szerepekbe kényszerülnek.
 Magány, izoláció, profizmus?
Inkább azt érzem, hogy ez egy Dido-s lemez, ami kivonta az előző kettőből az esszenciát, majd kellő mértékben felhigította, adagolta. Profi munka, a dalok is tökéletesek, mégis hiányérzetünk van - meglehet, épp azok a tökéletlen dalok hiányoznak, amiket kissé bosszankodva hallgattunk, de esendőségükben, felületességükben, butaságukban ott volt az esendőség, ami egyben erőt is mutatott, amellett, hogy szerethetővé tette a végeredményt. Ugyanakkor olyan nagyon telibe-dalt egyelőre nem találok ezen a lemezen, mint a többin. Rosszabb periódus? Végletes elkomorulás? Kifulladás? Meglátjuk. De addig is biztos, hogy továbbra is hallgatni fogjuk Didót.
Forrás: STOP
|
